13.fejezet

Szemeibe mélyedek, elmerülök tekintetébe, máshova nem is tudnék nézni, hisz államat fogja erősen. Aztán mikor kiszabadítom tekintetemet az övéiből, s elnézek, arcomra csúsztatja kezét, hátra felé haladva hajamba túr. Már félve nézek vissza rá, Hisuke is tudja, hogy most szavai igen hatásosak voltak, de nem csak azok…

Megcsókol, én persze, mint egy jól idomított kiskutya, s már hozzá is szoktam, hagyom. Aztán mikor elhajol tőlem, arcomat pásztázza, pár perc csend után megszólal: - Több ilyet nem szeretnék csinálni veled, szóval tegyél lakatot azokra a szép ajkaidra – simít végig hüvelyk ujjával résnyire nyitott ajkaimon. – Azt hiszed, nekem jól esik, pedig nem, a mocskos gerinctelen férgeket, akik pénzel lógnak nekem szívesen verem, és teszem el őket láb alól, de olyan egyedi, különleges szépségeket, mint te nem szívesen. Ha kihozol a sodromból, előfordulhat, de inkább ne szórakozz ilyesmivel. Mondjuk azt alá írom, hogy az előtted lévőt örömmel öltem meg… - többet nem mond, csak elfordítja fejemet, nyakamra ad egy csókot és elmegy ki a szobából.

Miután kiment én még mindig ott kuporgok a földön. Térdeimet magam elé húzva kulcsolom át kezeimmel. Arcomat mögéjük hajtom… rádöbbenek, hogy ebből nem fogok tudni kimászni, ez nyomot fog hagyni bennem, tudom, érzem… Tönkre fog tenni… hogy hogyan, arra még nem gondoltam, de valamilyen téren biztosra veszem. Miután zsibbadni kezdenek lábaim, felkelek és bevackolom magam az ágyba, holnap már haza akarok menni. Elég volt az itt létből, szép ez a ház meg minden, de akkor se az én világom, nekem ez a hely nem való, nem ide születtem, másé ez az egész. A legközelebb ilyen az enyém lesz, amit én alkottam, nem pedig olyan, amit egy Jakúza csinált piszkos pénzből.

Másnap reggel a konyhába Hisukéba futok, aki épp kávéját kortyolgatja, egy újság társaságában. Ahogy átlapozza, s én rá pillantok, a címlapon ott virít az a férfi, akit megölt „Jakúzák áldozata lett a bankár férfi” címmel. A vér is megfagy az ereimben, nagyra nyílt szemekkel, lecövekelt lábakkal állok. Megtalálták a férfi hulláját, igaz már kicsit felismerhetetlen állapotba van, nem túl bizalom gerjesztően néz ki, hiszen több, mint egy hónap telt el azóta… így belegondolva elég sok. Egy hónapja kezelnek úgy, mint valami rongyot. Hisuke, mikor megpillant egyből tudja mi a bajom, felesleges kérdésekkel nem is húzza az időt, mindössze annyit kérdez, miután leteszi összehajtva az újságot, hogy: - Remélem nem áll szándékodba senkinek kiköpni a dolgokat? – teszi fel eme egyszerű kérdést, s még is nem tudok válaszolni, egy szó sem jön ki a torkomon. Feláll a bárszékről, s szépen lassan, nyugodtan oda sétál hozzám. Kizártam a világot, szétestek a gondolataim, velük együtt én is, csak az a pillanat jár a fejemben, amikor láttam, láttam, ahogy megölte azt a férfit, persze mindenki tudja, hogy Jakúzák keze által halt meg. Ahogy azt a cím is elárulja. Mindenki tudja itt Japánban, ha valami komoly öltönyös pacák hal meg, az bizonyára nem véletlen. Vagy Jakúza tette, esetleg annak emberei, vagy pedig ami még felmerülhet az öngyilkosság. Megölik magukat, nehogy más keze által legyen vége elcseszett életüknek. Mert igen! Ez akkor van rohadtul elbaszva, amikor üzletbe bocsátkoznak az olyan alvilági, gerinctelen söpredékekkel, mint Hisuke, meg a fajtája. Az öltönyös segélykérők olyan ostobák, mind azt hiszek élve és álmaik megvalósításával kijutnak a”sötétből” az ő segítségükkel hol ott a Jakúzák rosszabbak, mint akár melyik bank! Ha nem fizetsz, nem a házadat vagy a kocsidat veszik el, miért is azt, nekik meg van az ilyen a legfelsőbb luxusba, az életedet veszik! Elmondják a feltételeket mennyi a kamat, viszonylag tűrnek egy darabig, várnak a pénzükre, szólnak egyszer, de amint másodszorra szólnak, akkor ott már véged! Esetenként, néha-néha megússzák a másodikat, háromnál több akkor sincs! Lehet most úgy hangzik nagyon otthon mozgok ebben, de ez nem igaz! Csak hallom a körülöttem lévőket, hogy kik halnak meg, a tv is ezt zengi. „Kerüljük a Jakúzákat, inkább menjünk bankba, az nem veszi el az életeket” ezzel egy régebbi híradást idéztem, csak, hogy a bank nem mindig ad pénzt azoknak, akik nem látnak reményt, így lényegében ők üldözik az embereket a sötétségbe, a halál markába. Persze a Jakúzák örömmel vetik bele magukat egy újabb siránkozó, kétségbe esett, hozzájuk forduló kérésébe. Unaloműző nekik, egy jó játék. Azért furcsa, hogy mindig az öltönyös, és gazdagnak, probléma mentes emberek fordulnak az ilyenek felé. Mindig meglepő mások számára, ha egy építészt, valamilyen nagymenő igazgatót, jelen pillanatban bankár hulláját látják az újságok címlapján. Nos, igen, látszik nagyravágyók akartak lenni, csak, hogy valamit csúnyán elszúrtak, így más választásuk nem volt, hogy hova is fordulhatnának pénzért. A mély eltöprengésemből Hisuke érintése térít magához, ami a combomon fut végig, felfelé haladva derekamon, maga előtt tűrve fel pólómat, de derekamnál tovább nem megy. Rá nézek félő pillantással, egyenesen azokba a komoly, mély barna szemekbe. Néha úgy érzem, hogy az irányításuk alá kerültem, s tehetetlen vagyok velük szembe, mint, ha láncokra vernének. Hajamat fülem mögé tűri, aztán ezeket a szavakat suttogja bele: - Ne gondolkozz, mert abból csak baj lesz! – erre én azonnal mentegetőzni kezdek, mielőtt félre érteni a dolgokat.

- Én nem arra gondoltam, hogy…

- Ssssss! – csitít el mutató ujját a számra téve. – Tudom, hogy nem arra gondoltál, a pillantásod nem olyan volt. Mint ha hezitálnál, inkább értetlen és zavart, hogy miért is fordulnak azok a szőryen buta öltönyös fickók az olyan rossz fiúkhoz, mint én. – aztán mosoly húzódik arcára, én meg szemöldök ráncolva vetek ki tekintetemre értetlenkedést. – Persze nem ilyen szép szavakkal gondoltad ezeket. A”rossz fiúk” elnevezést valami” ”gerinctelen féreg” váltja fel nálad… – ezzel nem is ellenkezek, csak kényelmetlenül érezve magam félre nézek. Semmit sem mondok, ahhoz, hogy tudja igaza van. Ebből a reagálásból tudja. Ráadásul az a tegnap esti még mindig élénken él bennem. Megrezzenek, amikor átélem, ahogy neki csap a falnak, akár egy pehely párnát. Hisuke persze észre eszi, hisz kezei rajtam vannak.

- Ha ilyen maradsz, akkor nem lesz baj, de szerintem ezt te is nagyon jól tudod!

– Igen, tudom! – értek vele egyet lehajtott fejjel, nem rá nézve. Nem is megy az, hogy rá nézzek, hisz ez megalázó a számomra. Olyan szarul érzem magam, hogy tudom, ő irányít már teljes mértékben, most már valóban egy jól betanított kiskutya vagyok. Aki engedelmeskedik gazdájának, mert elege lett a sok rosszból, amit kapott. Rájöttem volna, hogy egyszerűbb elviselnem ezt, ha az ő szabályai szerint játszok, nem visszabeszélés, semmi ellenkezés? Hülyén hangzik magamba feltéve ezt. De úgy is megkapott, végül is ez nem neki kellemesebb, hanem nekem egy szinten, hogy nem kapok töltényt a kezembe, se máshova, nem csapkodnak, mint egy szőnyeget szokás kiporoláskor, és nem kell istállót takarítanom. Összesítve ezeket már szemmel láthatóan megrázkódok, ahogy rájövök erre, de nem mondom ki őket. Hisuke így is tudja, mire gondolok. Csendben figyel, érzem magamon pillantásának nehézségét. Kíváncsi leszek rá meddig lesz ez olyan jó nekem, vagy inkább mennyivel lesz jobb, amúgy se fogom tudni sokáig visszafogni a számat. Mint ahogy azt ő is említette én vagyok, aki kihúzom nála a gyufát, ugyan úgy ez vissza is igaz. Rossz pillanatomba kap el, beszólok neki, de akkor is én szívok… kurva életbe, hogy mindenből én jövök ki szarul!!!!

- Milyen szörnyű érzés lehet most neked, hogy teljes mértékben olyanná kell válnod, mint az összes embernek, akik velem beszélnek… - mondja kicsit se belegondolva a helyzet nehézségébe, vagy is tudja, csak még direkt rátesz egy lapáttal, én tudom! Tesztelni akar… inkább ráharapok számra, így féken tartva, a már-már kitörni készülő szavakat. Nehogy véletlenül is rosszat mondjak, megfogja fejemet, maga felé fordítja, s megcsókol. Percekig csókolózunk, azt a kezét, amelyikkel arcomat fogja, elindul lefelé, mellemen elidőzik, aztán halad tovább le fenekemre. Mostani szokásához híven felemel, s a mögöttem pár lépésre lévő konyhabútorra ültet fel. Beletúrok kócos barna hajába, másik kezem félig arcán, félig nyakán van. Olyan sokáig csókolózunk, hogy rájövök ilyen hosszú még egyszer sem volt. Ezt teszi az, mikor a másik irányítása alatt vagy. Amikor a te akaratod már nem is számít senkinek szinte… Hosszú percek után hajol el tőlem, s egy enyhe vigyort vélek felfedezni arcán, szemei pedig hívogatóan, és elégedetten csillognak. Örül magának, hogy sikerült”betörnie”, legalább is egy kis időre. Ezt mind ketten tudjuk.

- Ha már az elején így viselkedsz, akkor megkíméled magad attól a sok rossztól.

- Én is nagyon jól tudom, csak elég nehéz beletörődni az ilyenbe, bár te honnan is tudnád. – viszem le hangom a mondat végére, hogy már alig hallható.

- Ez a te sorsod, vannak, akik engedelmeskednek, és vannak azok, akiknek kénytelen vagy engedelmeskedni, vagy ha nem meghalsz! – mondja arcomat pásztázva, miközben figyelmesen nézem arcát. Úgy érzem lejjebb csúsztam egy szinttel. Eddig voltam valaki, de mostanra senki lettem, röpke egy éjszaka alatt. Ujjai hegyével épen csak hozzá ér lábamhoz, ettől mindig megrázkódok. nyakamhoz hajol, érzem, szájával súrolja bőrömet. Csupasz mellkasára csúszatom kezeimet, bőrén még mindig tisztán kivehető a tegnapi karmolásaim nyoma. Még meg se jegyezte, kész csoda, javul… már nem nyafog. kezdek hozzá szokni ehhez a játékhoz, de még is eltolnám őt magamtól, enyhén elkezdem lökni, de abban a pillanatban a derekamra teszi kezeit, így nem tudom ellökni. Nyakát átkarolom, s enyhén ökölbe szorítom, így könnyebb megállnom, hogy nem lökjem el.

- Mint ahogy azt már korábban is említettem, jobb szeretek nekem tartozó hasztalan és időpocsékoló embereket eltenni láb alól, mint olyan értékes játékszereket, mint te! Nekem az nem okoz örömöt, hogy téged kell”neveljelek”, remélem, erre majd rájössz!  - mondja, miközben egy puszit nyom arcomra. Amint meghallom az a szót, hogy”neveljelek” egyből anyuék jutnak az eszembe. Számra harapok, fejemet nyakához nyomom… még, hogy nevel. Anyuék arra neveltek ne menjek tiltott helyre, ne legyek kíváncsi, s előtte gondolkozzak, gondoljak a következményekre, és ne beszéljek idegenekkel. Kerüljem a rosszakat… erre tessék! Mindennek az ellentétjét csináltam. Hova jutottam. Mit szólnának, ha látnának mi lett belőlem? Egy olcsó kis cafka, aki egy Jakúzának lett a játékszere, akit irányítanak, s dróton rángatnak. Nem lehetnek saját véleményei és elképzelései, hisz ő irányít engem, még ha nincs is itt. Mert tőle függök, ha felbukkan muszáj elmennem vele, a markában tart. Könnyeimmel küszködve próbálok nem rá nézni. Valószínűleg tudja, hogy nincsenek szüleim, hogy egyedül vagyok, de azt nem tudhatja, hogy van bátyám. Finom eltolom magamtól, rá se nézek, csak leindulok fel, vissza a szobába, de elkapja a csuklómat, visszaránt magához, s hosszan megcsókol. Majd elenged, és hagyja, hogy elmenjek.