Új kezdet 36.fejezet-Meddig süllyed?
2012.01.22
Meddig süllyed?
Reggel van, mire felébredek. Azt hiszem csak egy álom volt, egy rossz álom, hogy Yosuke itthon van és semmi baja, de hamar rájövök, hogy ez nem igaz. Minden valóság, amire azt hiszem rémálom. Még is, hogy kerültem én be az ágyamba? Naoki elhozott volna? Pedig tudhatta, Ryuichivel fog összefutni, még is felvállalta, ha valami balhé kerekedne.
Elmegyek tusolni, ami most jóval hamarabb meg van, mint általában. Gyorsan átöltözök, majd szaladok le a konyhába, ahol Ryu már megetette a kutyát. Semmit nem mondok neki, még csak egy „Jó reggelt!”-et se. Megvárom, míg ő szólal meg: - Tegnap, hogy keveredtél te össze azzal a Naoki gyerekkel? – kérdezi bunkó hangsúllyal és úgy csinál, mint, ha ez lenne most a legnagyobb probléma. Tényleg nem kellett volna hagynom, hogy ő szólaljon meg először.
- Most ez komoly? Neked tényleg ez a legnagyobb gondod? Hogy én mikor találkoztam Naokival? Ezt nem hiszem el! Legalább most leakadhatnál rólam! – azzal otthagyom, de még hallom, mikor utánam szól: - Nem ez a legnagyobb, csak érdekel!
- Hát ne érdekeljen! – aztán bevágom magam mögött az ajtót, és indulok a kórházba. Ma nem megyek be a suliba. Addig biztos nem, míg Yosuke jobban nem lesz. Útközben megszólal a telefonom. Hikari az: - Szia!
- Szia, hogy van Yosuke? Tegnap egyikőtök sem vette fel, én meg nem akartam zavarni. – kérdezi aggódó hanggal. A gyomrom gombócba rándul össze, ahogy belegondolok a tegnap elhangzottakba. És azokba, amiket az orvos mondott. Olyan sokáig hallgatok a telefonba, hogy Hikari már megkérdezi: - Itt vagy?
- Umm… igen… nincs jól, intenzíven van, és nagy az esélye annak, hogy kómába eshet, a fejét mért ütéstől. – nem tudom tovább folytatni. Könnybe lábad a szemem, amik sebesen száguldanak végig arcomon, de gyorsan letörlöm őket, majd megköszörülöm a torkomat.
- Suli után bemegyek a kórházba, gondolom, ott leszel.
- Igen ott leszek… - felelem röviden, és gyorsan, mielőtt feltűnne Hikarinak a hirtelen megváltozott hangom. Mikor oda érek a kórházba, elköszönök tőle. A gyomrom abban a pillanatba összeszűkül… egy görcsbe rándul az ajtó olyan hatalmasnak és félelmetesnek látszik. Egy kapu, amin nem léphetsz be, tudván, hogy fenn áll a veszélye annak, hogy rossz, sőt szörnyű híreket is kaphatsz, amik kihathatnak az egész életedre, s romba dönthetik azt. Végül erőt veszek magamon. Oda állok az érzékelős ajtók elé, azok már nyílnak is, én pedig megteszem utam be a kórházba, egyenesen Yosuke szobájának irányába. Megtorpanok, mikor látom az orvost ki jönni. Papírokat néz, lapozgat… nem túlbíztató arckifejezéssel. persze oda sietek hozzá: - Jó reggelt Dr. úr! Hogy van a bátyám? – aggódó pillantással fürkészem a doki arcát, amik nem túl kecsegtető hírekkel szolgálnak.
- Nincs jól, az állapota romlott, de még nem zuhant kómába. A sebei is lassan gyógyulnak… - felel a kérdésemre… amikre nem akartam választ kapni, vagy is jobb lett volna, ha nem kapok. Egyenesen nézek le a földre, a gyomrom már ököl nagyságúra szorult. Tétlen vagyok, csak várni tudok… de ez nekem nem elég! Oda ülök Yosuke mellé az ágyra, csak figyelem az üvegszilánkoktól összekarcolt arcát. Ezektől eltekintve olyan, mint, ha aludna… és nem élet-halál között lebegne. Fel nem tudom fogni a dolgok szörnyűségét. Hogy történt ez, egyik pillanatról a másikra minden összetörik. Ilyen lenne az élet? Ennyire törékeny? Az a legszörnyűbb, hogy ennél még lehet rosszabb is… és még süllyedhetnek mélyebbre a dolgok. Beszélek Yosukéhoz, mert tudom, hogy hall engem, még ha haloványan is. A kezét fogom közbe, egy kis jelet várok, szorítsa meg, mozdítsa meg az ujját, vagy valami, de semmi.
Az idő vánszorog… minden ugyan olyan. Várom a csodát… mint, ha lenne olyan. Nevetséges az ember. Amikor történik valami, miden apróságot, csodát, varázslatot, mindent, ami csak javíthat az ilyen rossz helyzeteken, hisz bennük. Hiszik, hogy csoda történik, hogy jobb lesz. Pedig amit most csodának hihetünk, az-az idő, ami begyógyíthatja a sebeket, minden értelemben.
Délután Hikari toppan be a szobába. Döbbent pillantással méri végig bátyámat, látszik arcán, nem gondolta, hogy ennyire komoly, s hogy látszik is rajta.
- Hogy van?
- Nem jól… a doki szerint rosszabb lett az állapota… a sebei nem akarnak gyógyulni. Örülhetünk, hogy még nem esett kómába… - az elkeseredettség kiül arcomra, amit Hikari is felfedez. Itt most nem használnak a bíztató szavak, s jobb csendben maradni, ahelyett, hogy kidumálnák a helyzetet.
Olyan hat óra körül úgy érzem, el kell mennem innen. Nem tudok tovább maradni, és csak nézni, várni, hogy jobb vagy rosszabb lesz. Ki kell szellőztetnem a fejemet. Hikari itt marad Ryuval, apu is bent van, Matsuyoval pedig találkozok kifele menet a kórházból. Sétálok a hideg havas utcákon. A lábaim visznek. A földet nézem, észre se veszem, hogy valaki jön velem szembe, de nem megyek neki: - Ayumi!
- Szia Hisaki!
- Mond csak, Yosukéval minden rendben van?
- Semmi sincs rendben, szörnyen van… élet és halál között. – ugyan az- az arckifejezés, mint mindenkinek. Nem akarom megint elmondani, mikor kérdezik „mi baja?”, én meg válaszolok… elegem van! – Fogalmam sincs, hogy mi történne velem, ha… ha… - nem tudom kimondani.
- Ne fejezd be! Nem kell ezt kimondanod, mert nem fog meghalni. Ha valaki, akkor ő tutira élni akar. – igaza van, szörnyű, hogy ilyenekre gondolok. Nem lenne szabad elvesztenem a reményemet. Csak baktatunk Hisakival, amikor összefutunk Naokival. Kicsit sem lepődik meg azon, hogy együtt lát vele.
- Sziasztok! Mond csak, hol voltál te eddig? Már megfagytam a bolt előtt! – kiabálja le Hisaki fejét nagy mérgesen, amiért megváratta, és kitudja meddig kellett volna várnia rá, ha most nem fut össze velünk.
- Bocs, Ayuminak nagyobb szüksége van rám, mint neked! – Naoki rám pillant, majd vissza Hisakira.
- Legalább szólhattál volna! – mind össze ennyit mond. Elkezdünk sétálni, ők beszélgetnek, én meg csak nyomkodom ki a telefonomat, mert Ryu hív.
- Miért nem veszed fel? – kérdezi Naoki érdeklődő pillantással.
- Nem akarok vele beszélni. Úgy is sejtheti, hogy veled vagyok… - erre egyikőjük sem szól semmit. – Folyton csesztet, nem hagy békén, elegem van belőle, haza se akarok menni, inkább visszamegyek Yosukéhoz… - felelem.
- Miért nem alszol ott nálunk? – sejtelmes tekintettel nézek rá, most komolyan gondolta? Ez tényleg azt hiszi, hogy ilyenkor rá vágyok? Aztán, mikor apa hív felveszem, s annyit mondok neki, nem biztos, hogy haza megyek, mert az egyik haveromnál alszok. Ezt meghallva Naoki meghallva már tudja, hogy oda fogok menni. Még beszélgetünk Hisakival, aztán elindulunk hozzájuk.
- Csak, hogy tudja, ne számíts semmire! – figyelmeztetően nézek rá, s szavaimban is hallatszik a komolyság.
- Hé, ekkora rohadéknak nem kell nézned! Nem fogok visszaélni a helyzettel, ha nem akarsz otthon aludni, aludj nálunk, és az alvás alatt csak azt értem… nincs hátsó szándékom, ezt elhiheted! – mind, ha megharagudott volna, amiért ilyen nagy mocsoknak néztem. Otthon náluk égnek a villanyok, a szülei itthon vannak. Most találkozok velük először. Ahányszor itt voltam, egyszer sem láttam őket.
- Anya megjöttem! – kiabál be a konyhába, aztán megindul előre, csak, hogy én megfogom a pulcsija ujját, így visszatartom. Ő kérdő pillantással néz rám.
- Nem zavarok? Mert ha igen, elmegyek…
- Nem kell, maradj csak. – aztán elindul be – Anya…! Nem baj, ha az egyik barátom itt alszik ma?
- Dehogy is, ki az? – érdeklősét hallok az édesanyja hangjába, és meglepődik, mikor meglát. – Ohh, szia! Naoki, nem inkább barátnőt kellett volna mondanod?
- Anya! Nem vagyunk együtt, érted? – mordul fel anyukájára, amin meg is lepődök.
- Jó estét, Arahashi Ayumi vagyok! –fogok vele kezet- Bocsánat a zavarásért! – hajolok meg tisztelettudóan.
- Ugyan már, nem zavarsz, és nyugodtan köszönj csak sziát. – mosolyog rám kedvesen. – Nem sokára készen lesz a vacsora, apád, csak későn jön haza, bent tartották az irodába.
- Jól van, tegnap úgy is találkoztam vele. – felmegyünk kezet mosni, aztán már megyünk is le. Persze Kyoshi hatalmasat néz, abban a pillanatban, mikor meglát.
- Hát te?
- Neked az nem mind egy? Nem miattad van itt! – mordul fel Naoki erre a kérdésre.
- Jó, oké, felfogtam, csak kérdeztem, chh… nem kell leharapni a fejemet. Nézz oda, ebben a házban az ember lassan nem kérdezhet semmit.
- Fiúk, ne veszekedjetek! Inkább gyertek enni! – szól rájuk anyjuk, aztán szófogadó kisfiúk módjára ülnek le az asztalhoz.
- Ayumi, mond csak, a szüleidnek szóltál, hogy itt vagy?
- Igen, apunak mondtam, hogy az egyik barátomnál alszok ma.
- Értem, na és anyukád? – szinte tudtam, hogy erre rá fog kérdezni. Naoki rám kapja tekintetét, tudja, hogy mi volt múltkor. Hogy könnyeztem mikor válaszoltam neki…
- Anya meghalt, még kicsik voltunk a tesóimmal… 3bátyám van, abból az egyik az ikertestvérem.
- Oh, sajnálom… - bűntudatosan hajtja le fejét.
- Semmi baj, hisz honnan is tudhatta volna. – próbálok mosolyt erőltetni arcomra, hogy nincs semmi baj. Végül is ebben nincs semmi, csak kedvem nincs a mosolygáshoz. Miután megvacsoráztunk segítettem elpakolni, majd elmentem megfürdeni. Mire kijöttem a fürdőből Naoki megcsinálta az ágyat nekem is. Már csak aludni akarok, holnap amint felkelek, megyek vissza a kórházba, utána viszont kénytelen leszek bemenni abba a rohadt iskolába, kinek van ilyenkor koncentrálni a sok baromságra.
- Jól vagy? Bocsi anyám miatt…
- Ugyan már, rég volt, ha kérdeznek válaszolhatok, abban nincs semmi. Viszont most inkább alszok, elég volt a mai napból…
- Nem baj, ha én még nézem a tv-t?
- Nem, dehogy, is, csak nyugodtan. – takarózok be, s gömbölyödök össze. A fal felé fordulok, fél álomban vagyok, átfordulok a másik irányba, s Naokihoz bújok. Az egyik kezemmel át karolom nyakánál, a másik pedig mellkasán pihen. Derekamat cirógatja, s így merülök álomba.
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Ez iszonyat jó volt!:) Még, még, még, légyszi, légyszi, légyszi!!!!!:::::::)))))))))))
vadoc@citromail.hu
tekozlo, 2012.01.24 15:35ÁÁÁÁÁ nem hiszem el.. de cukiiii rész lettt, annak ellenére, hogy semmilyen sejtetést nem kaptam/kaptunk.. vagyis jobban mondva semmi joót :(:/ Remélem Yosuke-vel minden rendben lesz.. tényleg nem akarooom h bármi olyan legyen ami nem happy end kimenetel.. úgyh légyszives könyörgöm kelljen életre!!! GYORSAN!!! Ami a főpűrosunkat illeti.. Hát "Naokin már a rosebb sem igazodik ki" elv él.. legalábbis nálam... ááá belebolondulok, hogy foggalmam sincs hogyan, s miként alakul.. Logikusan úgy lenne h majd úgyis összejönnek, de aztán kitudjah.. ÁÁÁÁÁÁ.. Meg különbenis annak ellenére, h Naoki csak fogadásboól enm nyúl hozzá.. Hát nem si tudom nehéz ügy ez.. Nem emrném az lefogadni h tényleg érez iránta valamit, vagy csak ténylegesen is a játék kedvéért csináljah... Siesss légyszi.. mert tudod h a kedvenc!!!! Rgyébként a Bérgyilkos is Isteni, csak olyan kevés időm van meg stb. h alig tudok lépést tartani... de attól még ha kérhetem ennél sűrűbben kerüljenke fel a részek.. KIülönbenis azthittem, Én okos" xD ha vége lesz a videosnak (bánatomra) akkor itt szélsebessen jönnek majd az újabbnál újabb részek, újdonságok.. ehelyett szinte lasabbban:(:/ Megértem h elfoglalt vagy meg suli... meg minden.. De légyszi angyon nagyon siess a kövivel:P Puszim:)
Re: vadoc@citromail.hu
Fanchi, 2012.01.24 18:08Hidd el én sietnék, csak este 6-után mikor hazaérek matektanártol meg a többi nyavajával is kész vagyok nincs nagyon kedvem írni:/
Re: vadoc@citromail.hu
Fanchi, 2012.01.24 18:09Hidd el én sietnék, csak este 6-után mikor hazaérek matektanártol meg a többi nyavajával is kész vagyok nincs nagyon kedvem írni:/
hanna1998@freemail.hu
pandamacy, 2012.01.22 19:02
Nagyonjó!!!!! *-*
Ne haljon meg Yosuke!!!! <3
Folytasd minél hamarabb!!!
-
sayuki, 2012.01.22 16:57Tyííííí de jó lett!!! :D folytasd hamar, kíváncsi vagyok mi jön ezután.....aztán Yosuke nehogy meghaljon!!Ha még korai akkor legalább egy icipici sejtetést rá, hogy túléli, léciii :D nem kéne meghaljon.aztánmeg Naokiék fogadásával is kéne kezdj valamit. Folytasd minél hamarabb!!!! xD
Válasz
Hynamory, 2012.01.30 19:34